2022. augusztus 11. csütörtök

Azon a napon kiment Jézus a házból, és leült a tenger partján, de nagy sokaság gyűlt köré, ezért hajóba szállt, és leült; az egész sokaság pedig a parton állt. Azután elmondott nekik sok mindent példázatokban: Íme, kiment a magvető vetni, és amint vetette a magot, néhány az útfélre esett, jöttek a madarak, és felkapkodták azokat. Más magok köves helyre estek, ahol kevés volt a föld, és azonnal kihajtottak, mert nem voltak mélyen a földben; de amikor a nap felkelt, megperzselődtek, és mivel nem volt gyökerük, kiszáradtak. Más magok tövisek közé estek, és amikor a tövisek megnőttek, megfojtották azokat. A többi viszont jó földbe esett, és termést hozott: az egyik százannyit, a másik hatvanannyit, a harmadik harmincannyit. Akinek van füle, hallja!

Mt 13,1-9.

BÁRHOL

Hirdesd az igét, állj elő vele, akár alkalmas, akár alkalmatlan az idő, feddj, ints, biztass teljes türelemmel és tanítással. (2Tim 4,2)

Egyik nap, amikor hazafelé utaztam, a buszon rajtam kívül csak egy utas volt még - egy fiatal férfi a kutyájával. Leültem mellé. Kedvesen mosolygott, és megsimogatta a kutyáját, akit Milagrosnak hívott, ami "csodákat" jelent. Érdekesnek találtam a nevet, így elkezdtünk beszélgetni.
Miközben beszélgettünk, inspirációt éreztem arra, hogy megosszam a fiatalemberrel a jó hírt Krisztus szeretetéről, de vonakodtam megtenni. Kicsit később eldöntöttem, hogy megszólalok. Amikor megtettem, valami megváltozott. A szavak, amelyeket kimondtam, nem az enyémek, hanem Istenéi voltak. Mintha kinyílt volna egy ajtó, amely lehetővé tette, hogy megosszam ezzel a fiatalemberrel Jézus örömhírét.
Hiszem, hogy egy nap ez a mag, amit elültettem, meghozza a gyümölcsét. A környezet - egy tömegközlekedési jármű - talán nem olyan volt, amit vártam volna. De Isten indított, hogy abban a pillanatban beszéljek tétovázásom és bizonytalanságom ellenére. Isten azt kéri tőlünk, hogy legyünk készek megtenni a mi részünket, a többiről pedig ő gondoskodni fog.

Imádság: Hűséges Istenünk! Segíts, hogy túllépjünk vonakodásunkon és félelmeinken, és megragadjuk a lehetőségeket a jó hír megosztására, bárhol is vagyunk! Ámen.

Minden nap egy alkalom, hogy elültessük Isten szeretetének magvait.
Maribel Izquierdo (Valle del Cauca, Kolumbia)

IMÁDKOZZUNK A FIATALOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek