2022. szeptember 6. kedd

Alázzátok meg tehát magatokat Isten hatalmas keze alatt, hogy felmagasztaljon titeket annak idején. Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. Legyetek józanok, vigyázzatok, mert ellenségetek, az ördög mint ordító oroszlán jár szerte, keresve, kit nyeljen el: álljatok neki ellen a hitben szilárdan, tudva, hogy ugyanazok a szenvedések telnek be testvéreiteken e világban. A minden kegyelem Istene pedig, aki elhívott titeket Krisztusban az ő örök dicsőségére, miután rövid ideig szenvedtetek, maga fog titeket felkészíteni, megszilárdítani, megerősíteni és megalapozni. Övé a dicsőség és a hatalom örökkön-örökké. Ámen.

1Pt 5,6-11.

BIZALOM ISTENBEN

Minden gondotokat őreá vessétek, mert neki gondja van rátok. (1Pt 5,7)

A középiskolában a francia nyelv nehéz tantárgy volt számomra. Nem is nagyon érdekelt, és a tanárom magyarázatait sem értettem; így sok nehézségem adódott az órákon, és rossz osztályzatokat kaptam. Tele voltam szorongással, és kialakult bennem egyfajta gyűlölet a nyelv iránt. Imádkoztam Istenhez, hogy soha többé ne kelljen franciát tanulnom.
Amikor felvettek az egyetemre, megtudtam, hogy több szemeszter alatt is kell franciát tanulnom. Elfogott a félelem, és aggódtam, hogyan fogom teljesíteni ezt a tárgyat. Imádkoztam, és kértem Istent, hogy mutasson kiutat nekem. Meg voltam győződve, hogy Isten válaszolni fog.
Miután imádkoztam, az Úr bátorságot adott, és érdeklődést keltett bennem a francia nyelv iránt. Egy kiváló franciatanárom volt, és társaimtól is sok támogatást kaptam. Mindezek - az Istenbe vetett állandó bizalommal együtt - megkönnyítették a tanulást. A francia nyelvórákon és a vizsgáimon is kiválóan teljesítettem, sőt tanársegéd is lettem. Csodálatos élmény volt!
Ha problémáink vagy terheink vannak, és nem tudjuk, mit tegyünk, Istenhez fordulhatunk. Amikor imádságban az Úr elé visszük gondjainkat, Isten ígérete szerint támogat minket.

Imádság: Istenünk, erősíts, amikor félelmeink vannak, és adj bizalmat, hogy szembenézhessünk a kihívásokkal! Ámen.

Isten segít terheinket hordozni.
Asamoah Joseph Omono (Accra, Ghána)

IMÁDKOZZUNK AZ ISKOLA MIATT SZORONGÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 Szeptember
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek