Ez a kincsünk pedig cserépedényekben van, hogy ezt a rendkívüli erőt Istennek tulajdonítsuk, és ne magunknak: Mindenütt szorongatnak minket, de nem szorítanak be, kétségeskedünk, de nem esünk kétségbe; üldözöttek vagyunk, de nem elhagyottak; letipornak, de el nem veszünk; Jézus halálát mindenkor testünkben hordozzuk, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen testünkben. Mert életünk folyamán szüntelen a halál révén állunk Jézusért, hogy Jézus élete is láthatóvá legyen halandó testünkben. Azért a halál bennünk végzi munkáját, az élet pedig bennetek.
Ezért tehát nem csüggedünk. Sőt ha a külső emberünk megromlik is, a belső emberünk mégis megújul napról napra. Mert a mi pillanatnyi könnyű szenvedésünk minden mértéket meghaladó nagy, örök dicsőséget szerez nekünk, mivel nem a láthatókra nézünk, hanem a láthatatlanokra, mert a láthatók ideig valók, a láthatatlanok pedig örökkévalók.
2Kor 4,7-12.16-18.
RAGASZKODÁS
Akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. (Róm 8,28)
Gyerekként számos olyan betegséggel diagnosztizáltak, amelyek megtámadták a látásomat, ízületeimet és érrendszeremet. Gyerekkorom orvosi vizsgálatokkal és szemműtétekkel volt tele, végül a jobb szememre elvesztettem a látásomat. Negyven évvel később, Isten kegyelme, hogy egyáltalán látok valamennyire.
Őszintén szólva mindaz, amin keresztülmegyek, időnként értelmetlennek tűnik, és nem érzem, hogy a hitem megerősödött volna ennek eredményeként. Hálás vagyok Isten ajándékaiért; de amíg a Szentírás azt mondja, türelmesnek kell lennünk a szenvedésben (Róm 12,12), én csak azt szeretném, hogy véget érjenek a műtétek és a fájdalom.
Egy évvel ezelőtt, amikor egy börtönmisszióhoz csatlakoztam, kiszélesedett a látóköröm. Ahogy izgatottan megosztottam a történetemet egy nőkkel teli tornateremben, mindenki csendben volt. De amikor a mondandóm végére értem, egyesek áment és halleluját kiáltottak. Egy asszony könnyes szemmel megölelt.
Talán a szenvedés nem csiszolja hitünket, de inspiráló lehet mások számára. Nem gondolom, hogy hitem növekedett a betegségem miatt, viszont nem tagadtam meg. Sőt, a megpróbáltatások ellenére ragaszkodom a hitemhez. És ez az, ami igazán számít.
Imádság: Urunk, segíts, hogy szenvedéseink és megpróbáltatásaink ellenére állhatatosan ragaszkodjunk hozzád! Ámen.
Amikor értelmetlennek tűnik is a szenvedésem, sebezhetőségem által reményt adhatok.
Christine Adhikari (Georgia, USA)
