2022. október 19. szerda

Áldott az a férfi, aki az ÚRban bízik, akinek az ÚR a bizodalma. Mert olyan lesz, mint a víz mellé ültetett fa, amely a folyóig ereszti gyökereit. Nincs mitől félnie, ha eljön a hőség, lombja üde zöld marad. Száraz esztendőben sem kell aggódnia, szüntelenül termi gyümölcsét.

Jer 17,7-8.

GYÜMÖLCSÖZŐ KEGYELEM

Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. (Mt 6,33)

Egy reggel mindenkinél korábban érkeztem a templomba, és várnom kellett. Elhatároztam, hogy szedek az egyik fa gyümölcséből a templom előtt, és közben Isten kegyelmén elmélkedtem. Elkezdtem úgy nézni a fára, annak piros, zöld és narancsszínű gyümölcseivel, mint Isten kegyelmének szimbólumára.
Senki sem ültette ezt a fát, csak úgy kinőtt. De árnyékot ad a templomnak, és gyümölcséből ehetnek a templomba járó gyerekek. A covid miatt csak kevesen járnak templomba. Ám még így is, hogy senki sem locsolta, a fa nő, gyümölcsöt hoz, és sok madárnak és rovarnak ad otthont. Isten élteti a fát, ahogy éltet más életeket is. Micsoda megnyilvánulása ez a kegyelemnek!
A fa áldott, és megáld másokat. Ha áldott vagyok, és szedhetek gyümölcséből, megosztom két gyermekemmel, akik otthon várnak. Elsőszülöttem arra kért, vigyek a gyümölcsből haza minden vasárnap, mert attól úgy érzi, hogy ők is ott voltak az öccsével. Bár a gyermekeimnek hiányzik a templomba járás, a fa gyümölcse segít kiterjeszteni számukra Isten kegyelmét.

Imádság: Istenünk, éltetőnk, taníts megismernünk kegyelmedet, még a legkisebb gyümölcs által is, melyeket teremtettél! Ámen.

Isten kegyelmének milyen képét látom a közösségemben?
Earlie Pasion-Bautista (Izabella, Fülöp-szigetek)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK NEM TUDJÁK LÁTOGATNI AZ ISTENTISZTELETET!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 Október
Ke Sze Cs Szo Va
26 27 28 29 30 1 2
3 4 5 6 7 8 9
10 11 12 13 14 15 16
17 18 19 20 21 22 23
24 25 26 27 28 29 30
31 1 2 3 4 5 6

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek