2022. november 3. csütörtök

Akkor Péter odament Jézushoz, és ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. Ezért hasonló a mennyek országa ahhoz a királyhoz, aki el akarta számoltatni a szolgáit. Amikor hozzákezdett, egy olyan embert vittek elé, aki tízezer talentummal volt adósa. Mivel nem volt miből fizetnie, megparancsolta az úr, hogy adják el őt és feleségét, gyermekeit és mindenét, amije van, és úgy fizesse meg. A szolga ekkor leborult előtte, és így esedezett: Légy türelemmel irántam, és mindent megfizetek neked. Az úr pedig megszánta a szolgát, elbocsátotta, és elengedte az adósságát. Amikor azonban kiment az a szolga, találkozott egyik szolgatársával, aki száz dénárral tartozott neki. Megragadta, fojtogatni kezdte, és ezt mondta neki: Fizesd meg, amivel tartozol! Szolgatársa ekkor leborult előtte, és így kérlelte: Légy türelemmel irántam, és megadom majd neked. De az nem engedett, hanem elmenve börtönbe záratta őt, amíg meg nem fizeti a tartozását. Amikor szolgatársai látták ezt, nagyon felháborodtak. Elmentek, és jelentették uruknak mindazt, ami történt. Akkor magához hívatta őt ura, és így szólt hozzá: Gonosz szolga, elengedtem minden tartozásodat, mivel könyörögtél nekem. Nem kellett volna neked is megkönyörülnöd szolgatársadon, amint én is megkönyörültem rajtad? És ura haragjában átadta őt, hogy kínozzák, amíg meg nem fizeti neki az egész tartozását. Így tesz majd az én mennyei Atyám is veletek, ha szívetekből meg nem bocsátotok, mindenki az ő testvérének.

Mt 18,21-35.

MEGBOCSÁTÁS

Péter ezt kérdezte tőle: Uram, hányszor kell megbocsátanom az ellenem vétkező testvéremnek? Még hétszer is? Jézus így válaszolt: Mondom neked, nemhogy hétszer, hanem még hetvenszer hétszer is. (Mt 18,21-22)

Főiskolás koromban szokásom volt, hogy a tanári krétával egy rövid üzenetet írtam a táblára a tanóra után. Reméltem, hogy az üzeneteim áldást jelentenek majd valakinek.
Egyik nap a barátom mindent letörölt, amit a táblára írtam, mert ostobaságnak találta. Dühös lettem, és azt akartam, hogy Isten megbüntesse a barátomat ezért. Távozáskor magammal vittem az áhítatos füzetemet, és a napi téma a megbocsátás volt. Amikor befejeztem az olvasást, úgy éreztem, Isten arra szólít, hogy kérjek bocsánatot a barátomtól. Ez nehezemre esett, mert úgy gondoltam, hogy ő tett rosszat, de elmentem, és bocsánatot kértem tőle, amiért olyan dühösen otthagytam. Elmosolyodott, megölelt, és adott egy új krétát, hogy azzal írjak majd.
Sokszor azt akarjuk, hogy az emberek szenvedjenek, mert rosszat tettek velünk. Néha nehéz megbocsátani. De emlékezhetünk arra, hogy Jézus áldozata elhozta nekünk Isten bocsánatát. Ha elfogadjuk Isten szeretetének ezt az ajándékát, Isten irgalma elég lesz, és képesek leszünk megbocsátani.

Imádság: Drága Urunk, segíts, hogy megbocsássunk azoknak, akik megbántottak minket! Ámen.

Meg tudok bocsátani másoknak, mert Isten nekem előbb megbocsátott.
Ifenwembi Chinedu (Anambra, Nigéria)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKI ROSSZAT TETT NEKÜNK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek