2022. december 5. hétfő

Jákób pedig elindult Beérsebából, és Hárán felé tartott. Elért egy helyre, és ott töltötte az éjszakát, mert a nap lement. Fogott egyet az ott levő kövek közül, a feje alá tette, és lefeküdt azon a helyen. És álmot látott: Egy lépcső állt a földön, amelynek teteje az égig ért, és Isten angyalai jártak azon fel és le. Odafönt pedig az ÚR állt, és ezt mondta: Én vagyok az ÚR, atyádnak, Ábrahámnak Istene, és Izsáknak Istene! Ezt a földet, amelyen fekszel, neked adom és a te utódaidnak. Annyi utódod lesz, mint a föld pora, terjeszkedni fogsz nyugatra és keletre, északra és délre, és általad nyer áldást, meg utódod által a föld minden nemzetsége. Mert én veled vagyok, megőrizlek téged, akárhova mégy, és visszahozlak erre a földre. Bizony, nem hagylak el, amíg nem teljesítem, amit megígértem neked. Amikor Jákób fölébredt álmából, ezt mondta: Bizonyára az ÚR van ezen a helyen, és én nem tudtam! Félelem fogta el, és így szólt: Milyen félelmetes ez a hely! Nem más ez, mint Isten háza és a menny kapuja.

1Móz 28,10-17.

SOSEM VAGY SEGÍTSÉG NÉLKÜL

Ne legyetek pénzsóvárak, érjétek be azzal, amitek van, mert ő mondta: "Nem maradok el tőled, sem el nem hagylak téged." (Zsid 13,5)

Jól emlékszem a napra, amikor megkaptam az emailt, hogy felvettek mesterképzésre egy másik országba. De csak a reptéren kezdtem igazán felfogni, mi vár rám. Elhagyom a kontinenst, a családomat, a barátaimat, és két évig egyedül leszek. Az első órámon fogalmam sem volt, mi folyik körülöttem. Azon tűnődtem, fogok-e boldogulni? Lesz-e, aki segít?
Az első időszakban a szobámban üldögéltem, és a Zsid 13,5 verset ismételgettem, hogy tudatában legyek, Isten jelen van az életemben. Minél szorgalmasabban emlékeztettem így magam Isten jelenlétére, annál könnyebb volt túljutni a napokon, akkor is, ha elakadtam, ideges voltam, elbizonytalanodtam, magányosnak éreztem magam vagy honvágyam volt. Isten kegyelméből olyan emberek kerültek mellém, akik segítettek a tanulásban, és találkoztam olyanokkal, akik segítettek otthon érezni magam egy idegen országban. Nem voltam egyedül.
Isten szavában lehet bízni. Nem számít a helyzetünk, hogy hol vagyunk, mindig számíthatunk arra, hogy Isten velünk van, és átsegít minket minden nehézségen.

Imádság: Drága Urunk, köszönjük, hogy te mindig velünk vagy. Segíts, hogy mindennap érezzük jelenlétedet! Ámen.

Soha nem vagyok segítség nélkül, mert Isten velem van.
Selina Machado (Blantyre, Malawi)

IMÁDKOZZUNK EGY KÜLFÖLDÖN TANULÓ DIÁKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2022 December
Ke Sze Cs Szo Va
28 29 30 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 31 1

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek