2022. december 24. szombat

Jézus Krisztus születése pedig így történt: Mikor anyja, Mária már jegyese volt Józsefnek, de még nem keltek egybe, kitűnt, hogy áldott állapotban van a Szentlélektől. Férje, József, aki igaz ember volt, és nem akarta őt szégyenbe hozni, elhatározta, hogy titokban elbocsátja. Amikor azonban ezt végiggondolta magában, íme, az Úr angyala megjelent neki álmában, és ezt mondta: József, Dávid fia, ne félj feleségül venni Máriát, mert ami benne fogant, az a Szentlélektől van. Fiút fog szülni, te pedig majd Jézusnak nevezed, mert ő fogja megszabadítani népét bűneiből. Mindez pedig azért történt, hogy beteljesedjék, amit az Úr mondott a próféta által: "Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. József pedig, amikor felébredt álmából, úgy tett, ahogyan az Úr angyala parancsolta neki, és feleségül vette őt, de nem érintette addig, amíg meg nem szülte fiát, akit Jézusnak nevezett el.

Mt 1,18-25.

ISTEN VELÜNK VAN

Íme, a szűz fogan méhében, és fiút szül, és Immánuélnak nevezik majd" - ami azt jelenti: Velünk az Isten. (Mt 1,23)

Dicsőítésvezetőként mindig örömmel és odaadással szerveztem a karácsonyi ünnepeket. Az egyik évben megkértem a szopránunkat, Rebeccát, hogy énekelje el a "Csendes éj..."-t a karácsony előtti utolsó vasárnapon.
Ahogy közeledett a dátum, Rebecca felhívott: "Úgy érzem, Isten azt akarja, hogy franciául énekeljem az éneket. Ez nem lenne furcsa?" Azt válaszoltam, hogy szerintem ez csodálatos lenne, és ha Isten így vezeti, akkor énekelje franciául. A gyülekezetünknek angol nyelvű nemzetközi gyülekezete volt, ahol 15 ország képviseltette magát hetente. Nem tudtunk arról, hogy francia nyelvű országból is lenne résztvevő, de mindketten biztosak voltunk benne, hogy ez Isten terve. Fogalmunk sem volt arról, hogy ez a terv milyen gyönyörű.
A vasárnapi istentiszteletünkön részt vett egy francia üzletember, aki nagyon lehangolt volt, mert az ünnepeket távol kellett töltenie otthonától. Csüggedtnek és magányosnak érezte magát. Amikor Rebecca énekelt, eltöltötte Isten szeretete, és tudta, hogy nincs egyedül. Isten bátorította és megáldotta őt a mi engedelmességünk által. Az a karácsony örökké emlékeztetni fog arra, hogy Jézus valóban Immánuél, "Isten velünk".

Imádság: Istenünk, köszönjük, hogy megáldottál minket, mint gyermekeidet. Emlékeztesd azokat, akik egyedül érzik magukat, hogy velük vagy! Ámen.

Isten mindig velünk van.
Terrie Hellard-Brown (Oklahoma, USA)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK EGYEDÜL TÖLTIK AZ ÜNNEPET!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek