2023. január 2. hétfő

Dávidé, abból az időből, amikor eszelősnek tettette magát Abímeleknél, aki aztán elkergette, ő pedig elment.
Áldom az URat mindenkor, állandóan őt dicséri szám. Az ÚRral dicsekszik lelkem. Hallják ezt az alázatosak, és örülnek. Hirdessétek velem az ÚR nagyságát, magasztaljuk együtt az ő nevét! Az ÚRhoz folyamodtam, és ő meghallgatott, megmentett mindattól, amitől rettegtem. Örömre derülnek, kik rátekintenek, nem pirul az arcuk. Kiáltott az elesett, az ÚR meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. Az ÚR angyala őrt áll az istenfélők mellett, és megmenti őket.

Zsolt 34,1-8.

MENEDÉKÜNK

Kiáltott az elesett, az ÚR meghallgatta, és minden bajából kiszabadította. (Zsolt 34,7)

Nehéz időszakon mentem keresztül az életemben, ami miatt gyakran reményvesztettnek éreztem magam, és ez félelemmel töltött el. Szégyelltem az érzéseimet, mert úgy gondoltam, hogy keresztényként jobban kellene kezelnem a problémáimat. Reménytelenségem és félelmem közepette Dávid és a zsoltárok többi szerzőjének szavai jutottak eszembe. Szavaik őszinték és szívből jövők. A zsoltárokon való elmélkedés segített abban, hogy őszintébb legyek Isten felé az érzéseimet illetően.
Isten mélyebb kapcsolatra vágyik velünk, és a vele való kapcsolatunk által vigasztalást és bátorítást kapunk a továbblépéshez. Isten a mi menedékünk.
Bár problémáink felettébb nagyok lehetnek, és mi nem tudunk úrrá lenni rajtuk, megnyugodhatunk, mert Jákób Istene velünk van. Ahogy a 46. zsoltárban olvashatjuk, csak el kell csendesednünk, és elismernünk Isten hatalmát és jelenlétét.

Imádság: Urunk, Istenünk, te tudod, milyen problémákon megyünk keresztül. Segíts, hogy őszintén megosszuk érzéseinket veled, hiszen te vagy a menedékünk! Ámen.

Vigaszt találhatok Istennél, ha őszintén megosztom vele érzéseimet.
Deborah Priyali (Telangana, India)

IMÁDKOZZUNK A NEHÉZ HELYZETBE KERÜLT EMBEREKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek