2023. február 4. szombat

Mint Istennek szent és szeretett választottai, öltsetek magatokra könyörületes szívet, jóságot, alázatot, szelídséget, türelmet. Viseljétek el egymást, és bocsássatok meg egymásnak, ha valakinek panasza volna valaki ellen: ahogyan az Úr is megbocsátott nektek, úgy tegyetek ti is. Mindezek fölé pedig öltsétek fel a szeretetet, mert az tökéletesen összefog mindent. És Krisztus békessége uralkodjék a szívetekben, hiszen erre vagytok elhíva az egy testben. És legyetek háládatosak. Krisztus beszéde lakjék bennetek gazdagon úgy, hogy tanítsátok egymást teljes bölcsességgel, és intsétek egymást zsoltárokkal, dicséretekkel, lelki énekekkel; hálaadással énekeljetek szívetekben Istennek. Amit pedig szóltok vagy tesztek, mind az Úr Jézus nevében tegyétek, hálát adva az Atya Istennek őáltala.

Kol 3,12-17.

NEHÉZ TERHEK

Az én igám jó, és az én terhem könnyű. (Mt 11,30)

Felhívtam egy barátunkat, akinek a férje szklerózis multiplex-ben szenved, és ő maga sem örvend a legjobb egészségnek. "Hogy vagy ma?" - kérdeztem. "Hát, - válaszolta - olyan, mintha egy nehéz bőröndöt cipelnék magammal mindenhova." Még egy ideig beszélgettünk, és a beszélgetés végén azt mondta, sokkal jobban van. Pusztán attól, hogy megoszthatta problémáit egy baráttal, sokkal jobban érezte magát.
Néha, ha túlterheltnek érezzük magunkat, szívesen megosztanánk valakivel a terhet. És nekünk, keresztényeknek mindig van kivel ezt megtennünk, hisz Jézus mindössze egy imányira van tőlünk. Ő megígérte, hogy hozzá vihetjük a nehéz terheinket, és nála megnyugvást találunk. Keresztényként Krisztus szeretetével fordulhatunk mi is másokhoz, hogy könnyítsünk a terhükön, ahogyan ezt Krisztus teszi velünk. Ha Krisztussal járunk, a terhünk könnyű lesz.

Imádság: Drága Urunk, ha túlterheltnek érezzük magunkat, emlékeztess, hogy te csak egy imányira vagy tőlünk! Add, hogy ezt az ismeretet másokkal is megosszuk! "Mi Atyánk, aki a mennyekben vagy, szenteltessék meg a te neved, jöjjön el a te országod, legyen meg a te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is; mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma, és bocsásd meg vétkeinket, miképpen mi is megbocsátunk az ellenünk vétkezőknek; és ne vígy minket kísértésbe, de szabadíts meg a gonosztól... Ámen" (Mt 6,9-13)

Hogyan könnyíthetek ma valaki terhén?
Bill Findlay (Skócia, Egyesült Királyság)

IMÁDKOZZUNK A SZKLERÓZIS MULTIPLEXBEN SZENVEDŐKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Február
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek