2023. február 20. hétfő

Jézus arról is mondott nekik példázatot, hogy mindenkor imádkozniuk kell, és nem szabad belefáradniuk. Így szólt: Az egyik városban volt egy bíró, aki Istent nem félte, az embereket pedig nem becsülte. Élt abban a városban egy özvegyasszony is, aki gyakran elment hozzá, és azt kérte tőle: Szolgáltass nekem igazságot ellenfelemmel szemben! Az egy ideig nem volt rá hajlandó, de azután azt mondta magában: Ha nem is félem az Istent, és az embereket sem becsülöm, mégis mivel terhemre van ez az özvegyasszony, igazságot szolgáltatok neki, hogy ne járjon ide, és ne zaklasson engem vég nélkül. Azután így szólt az Úr: Halljátok, mit mond a hamis bíró! Vajon Isten nem szolgáltat-e igazságot választottainak, akik éjjel-nappal kiáltanak hozzá? És várakoztatja-e őket? Mondom nektek, hogy igazságot szolgáltat nekik hamarosan. De amikor eljön az Emberfia, vajon talál-e hitet a földön?

Lk 18,1-8.

PRÓBÁLD ÚJRA!

Ha elenyészik is testem és szívem, szívemnek kősziklája és örökségem te maradsz, Istenem, örökké! (Zsolt 73,26)

David fiam járni tanul. Miközben egy székbe kapaszkodva állt, anyukája kiment mellette az erkélyre. David elengedte a széket és elkezdett felé menni. Tett két lépést, de a harmadiknál elesett. Várt egy pillanatig, nézve, jön-e valaki segíteni. Amikor senki sem jött, felállt, és tett még néhány lépést; ekkor újra elesett, és elkezdett sírni. Ekkor az édesanyja odasietett, hogy felvegye.
Ezen elgondolkoztam: ha a babák esés után abbahagynák a próbálkozást, senki sem tanulna meg járni. Eszembe jutott a kitartó özvegy példázata. Többszöri elutasítás ellenére sem volt hajlandó feladni, s végül megkapta, amire vágyott.
Hitbeli utam során sokszor elestem és elfáradtam. Ám Isten kegyelméből felkeltem és folytattam. Mindig megéri kitartani a hitben a nehézségek ellenére. Nem számít, hányszor esel el, állj fel, s tégy egy következő lépést!

Imádság: Szerető Istenünk, bármilyen kihívással nézünk is szembe, adj erőt, hogy felálljunk és kitartsunk a hitben. Jézus nevében kérünk. Ámen.

Amikor fel akarom adni, Isten erőt ad a kitartáshoz.
Zeph Dim (Lagos, Nigéria)

IMÁDKOZZUNK KITARTÁSÉRT A BAJBAN!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek