2023. február 23. csütörtök

Tudjuk pedig, hogy aki szűken vet, szűken is arat, és aki bőven vet, bőven is arat. Mindenki úgy adjon, ahogyan előre eldöntötte szívében, ne kedvetlenül vagy kényszerűségből, mert "a jókedvű adakozót szereti Isten". Istennek pedig van hatalma arra, hogy minden kegyelmét kiárassza rátok, hogy mindenütt mindenkor minden szükségessel rendelkezzetek, és bőségetekből jusson minden jó cselekedetre. Amint meg van írva: "Bőkezűen osztott a szegényeknek, igazsága megmarad örökké." Aki pedig magot ad a magvetőnek, és eledelül kenyeret, megadja és megsokasítja vetőmagotokat, és megszaporítja igazságotok gyümölcsét. Így mindenben meggazdagodtok a teljes tisztaszívűségre, amely általunk hálaadást szül Isten iránt. Mert ez az Isten előtti szolgálat nemcsak enyhít a szentek nyomorúságán, hanem sokakat hálaadásra is indít Isten iránt.

2Kor 9,6-12.

VALÓRA VÁLT ÁLOM

Azt pedig tudjuk, hogy akik Istent szeretik, azoknak minden javukra szolgál, azoknak, akiket örök elhatározása szerint elhívott. (Róm 8,28)

Nagyon szeretem a régi fényképeket. Mivel feltehetően családunk a magyarországi betelepítések folyamán a ma Ukrajnához tartozó kárpátaljai régióból származik, különösen érdekelnek az ott készült régi fényképek. Egyszer láttam egy régi fotót, mely dinnyevásárt ábrázol egy helyi városban, Beregszászban. Azon tűnődtem, milyen jó lenne, ha a szomszédos régióból, ahol lakom, és nem a távoli Herszonból, ismét dinnye kerülne Kárpátaljára.
Időközben kitört az orosz-ukrán háború. Tudván, hogy az oroszok által megszállt Herszon nagy dinnyetermelő körzet, és a háború miatt dinnyehiány lesz, 2022-ben életemben először dinnyét termesztettem. Hála Istennek a dinnyémből jutott Kárpátaljára is. Az álmom tehát rajtam keresztül valóra vált! Igaz, hogy ez csak csepp a tengerben, de a tenger cseppekből tevődik össze!

Imádság: Drága Istenünk add, hogy mindig és mindenkor hálásak legyünk neked; rádöbbenjünk a te nagyságodra és felismerjük a mi kicsinységünket. Segíts, hogy megtegyük azt a kicsit, ami rajtunk áll. Ámen.

Amit adni tudok, az is Isten ajándéka.
Jakabóczki István (Geszteréd, Magyarország)

IMÁDKOZZUNK A HOBBIKERTÉSZEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Február
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek