2023. február 24. péntek

Ezért tehát mi is, akiket a bizonyságtevőknek ekkora fellege vesz körül, tegyünk le minden ránk nehezedő terhet és a bennünket megkörnyékező bűnt, és állhatatossággal fussuk meg az előttünk levő pályát. Nézzünk fel Jézusra, a hit szerzőjére és beteljesítőjére, aki az előtte levő öröm helyett - a gyalázattal nem törődve - vállalta a keresztet, és Isten trónjának a jobbjára ült. Gondoljatok rá, aki a bűnösöktől ilyen szidalmazást szenvedett el, hogy lelketekben megfáradva el ne csüggedjetek.

Zsid 12,1-3.

BESZÉLJ RAJTAM KERESZTÜL!

Ahogyan az eső és a hó lehull az égből, és nem tér oda vissza, hanem megöntözi a földet, ilyen lesz az én igém is, amely számból kijön: nem tér vissza hozzám üresen, hanem véghez viszi, amit akarok, eléri célját, amiért küldtem. (Ézs 55,10-11)

Ez a hatodik áhítat, amelyet a Csendes Percekbe írtam. Az első hármat elutasították. Csak a negyediknél kaptam meg a várva várt e-mailt, hogy megjelentetését megfontolják, ami azt jelenti, hogy talán tényleg kiadják. Néhányan talán megkérdezik, miért folytattam az írást és a beküldést három elutasítás után. A válasz az ima és a kitartás.
Ahhoz, hogy megírjak és beküldjek egy áhítatot, imádkoznom, tanulmányoznom és olvasnom kell a Szentírást. A kezdeti visszautasítások után, ahogy imádkoztam még mindig úgy éreztem, hogy tovább kell írnom. Rájöttem, hogy néha Isten talán csak hozzám beszél, amikor írok, és néha talán valaki mást próbál elérni az írásomon keresztül. De akár csak hozzám szóljon, akár rajtam keresztül szól valaki máshoz is, azok a szavak Isten célját érik el (Ézs 55,11). Folytatnom kell minden előttem álló versenyt, nem szabad elbátortalanodnom, és nem szabad feladnom (Zsid 12,1-3).
Az imádság, a Szentírás tanulmányozása és olvasása mindennap fontos az életünkben. Isten így tud kommunikálni nemcsak velünk, hanem rajtunk keresztül is.

Imádság: Drága Atyánk, vezess minket, hogy mások számára arcod, kezed és lábad lehessünk. Ámen.

Az Istennel töltött idő mindig jól eltöltött idő.
Kim Koratsky (Tennessee, USA)

IMÁDKOZZUNK VALAKIÉRT, AKIT ELUTASÍTOTTAK!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Február
Ke Sze Cs Szo Va
30 31 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek