2023. március 7. kedd

Péter és János felment a templomba a délutáni imádkozás idejére, három órára. Arra vittek egy születése óta sánta férfit, akit mindennap letettek a templomnak abba a kapujába, amelyet Ékes-kapunak hívtak, hogy alamizsnát kérjen a templomba menőktől. Amikor meglátta, hogy Péter és János be akar menni a templomba, alamizsnát kért tőlük. Péter pedig Jánossal együtt rátekintett, és azt mondta: Nézz ránk! Ő felnézett rájuk, remélve, hogy kap tőlük valamit. Péter így szólt hozzá: Ezüstöm és aranyam nincsen, de amim van, azt adom neked: a názáreti Jézus Krisztus nevében kelj fel, és járj! És jobb kezénél fogva felemelte, annak pedig azonnal megerősödött a lába és a bokája, felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. Látta őt az egész nép, amint járkál, és dicséri az Istent. Felismerték, hogy ő az, aki alamizsnáért szokott ülni a templom Ékes-kapujában. És félelemmel telve csodálkoztak azon, ami vele történt.

ApCsel 3,1-10.

AZ ELSŐ LÉPÉSEK

Felugrott, talpra állt, és járt. Bement velük a templomba is, járkált, ugrándozott, és dicsérte az Istent. (ApCsel 3,8)

A kora reggeli ébredés mindig nehéz számomra. Imádkozó lélekkel és Istent dicsérő szívvel ébredni azokban a kora reggeli órákban azonban még nehezebb. Főiskolai hallgatóként, gyakran vagyok fenn sokáig éjszakánként, ébredés után általában azt gondolom, túl korán kezdődik a napom. Ez a gondolkodásmód szomorúvá tette a reggeleimet. Amikor azonban Isten felé fordítom a figyelmemet, mielőtt kibújok az ágyból, a nap első lépései örömtelibbé válnak.
Az ApCsel 3-ban meggyógyult ember első lépései imádattal teltek. Később az ApCsel 4,22-ben megtudjuk, hogy ez a férfi több mint 40 éves volt. 40 év alatt egy lépést sem tett! Csoda által meggyógyult, és Jézust dicsőítette, amikor járni kezdett.
Minden reggel felébredni önmagában is egy csoda, és ezt érdemes megünnepelni. Minden új nap kegyelmes Istenünk ajándéka.

Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük kegyelmed és minden új nap ajándékát. Segíts, hogy imádjunk téged, és minden egyes lépésünkkel tükrözzük szeretetedet! Ámen.

Hogyan fogok hálát adni Istennek minden új napért?
Truman Culp (Texas, USA)

IMÁDKOZZUNK A FŐISKOLAI HALLGATÓKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Március
Ke Sze Cs Szo Va
27 28 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek