2023. március 31. péntek

János így tett bizonyságot, amikor a zsidók papokat és lévitákat küldtek hozzá Jeruzsálemből, hogy megkérdezzék tőle: Ki vagy te? Ő megvallotta, és nem tagadta. Ezt vallotta: Én nem a Krisztus vagyok. Erre megkérdezték tőle: Hát akkor? Te vagy Illés? Ő azt mondta: Nem az vagyok. - A próféta vagy? Így válaszolt: Nem. Ezt mondták tehát: Ki vagy? - hogy választ adhassunk azoknak, akik elküldtek minket: mit mondasz magadról? Erre ő így felelt: "Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját", ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. A küldöttek között voltak farizeusok is, és ezek tovább kérdezték őt: Miért keresztelsz hát, ha nem te vagy a Krisztus, sem Illés, sem pedig a próféta? János így válaszolt nekik: Én vízzel keresztelek. De közöttetek áll az, akit ti nem ismertek, aki utánam jön, és én arra sem vagyok méltó, hogy saruja szíját megoldjam. Ez Betániában történt, a Jordánon túl, ahol János keresztelt.

Jn 1,19-28.

"KI MAGA?"

"Én kiáltó hang vagyok a pusztában: egyengessétek az Úr útját", ahogyan Ézsaiás próféta megmondta. (Jn 1,23)

A vasárnapi istentiszteleten tudomásomra jutott, hogy az egyik hölgynek a gyülekezetből elhunyt a férje. Négy gyermekük volt. Isten bíztatására elmentem a temetésre, hogy támogatást nyújtsak. Egyszerűen leültem mellé, meghallgattam a történetét és segítettem, amiben tudtam. Miután a szertartás véget ért, és a hozzátartozók hazamentek, megkérdezte tőlem: "Ki maga? Egy rokonom, akivel még nem találkoztam? Miért ült végig mellettem?"
"Nem vagyok a rokona. Csak itt szerettem volna ülni, meghallgatni a történetét és felajánlani a segítségem, ha óhajtja." - válaszoltam. Ezután így szólt a hölgy: "Köszönöm, hogy velem maradt. A rokonaim rengeteg tanáccsal látnak el, de ön nem szól semmit, csak hallgatja a szomorú meséimet. Miért?" "Mert az én Istenem mindig mellettem van, még a legszomorúbb napjaimon is." - válaszoltam.
A mai igeszakaszból megtanultam, ha valaki azt kérdezi, ki vagyok, annak az embernek többet kell hallania Istenről, aki megmentett engem, mint rólam. Egy ilyen válaszban Isten egyre nagyobb lesz, ahogy én egyre kisebb. Ahogy Keresztelő János is mondta a zsidó papoknak: én nem a Messiás, vagy próféta vagyok, csupán "pusztában kiáltó szó". Istené legyen a dicsőség!

Imádság: Drága Istenünk, add, hogy minden tettünkkel és szavunkkal téged dicsőítsünk! Tégy minket alázatossá, hogy téged még jobban előtérbe helyezhessünk! Ámen.

Amikor kicsinnyé válok, Isten egyre hatalmasabb.
Linda Chandra (Banten, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK A FRISSEN MEGÖZVEGYÜLTEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek