2023. május 3. szerda

Ékes koszorút tesz a fejedre, díszes koronát ajándékoz neked. Hallgasd meg, fiam, és fogadd el mondásaimat, mert megsokasítják életed éveit. A bölcsesség útjára tanítottalak, helyes ösvényen vezettelek téged. Jártodban semmi sem gátolja lépteidet, és ha futsz, nem botlasz el.

Préd 4,9-12.

TÁMASZOK

Egymás terhét hordozzátok, és így töltsétek be Krisztus törvényét. (Gal 6,2)

Szeretem hallgatni a templomi kórusunkat, amint vezet bennünket Isten dicséretében. Számomra egyben látható emlékeztetőt is jelentenek arra, hogy mit tehet a közösségi imádság.
Évekkel ezelőtt a férjem is énekelt a kórusban. Egy idősebb úriember mellett állt, aki bizonytalanul állt a lábán, és akinek a lába néha elgyengült. Ennek az embernek a másik oldalán egy másik fiatalember állt, aki egy jó barátunk. Amikor a kórus énekelni kezdett, a férjem és a barátunk, mint egyfajta kottatartó állvány, támasz volt a köztük lévő férfi számára, készen arra, hogy elkapják, ha a lába elerőtlenedik. Valahányszor énekelni kezdett a gyülekezet, elnéztem a három férfit, amint a felálláshoz és leüléshez óvatosan megtervezik a mozgásukat.
A mai napig látom róluk a képet az emlékeimben, amikor imádkozom a családomért, barátaimért, szomszédaimért és a hazámért. Hálát adok Istennek azokért az emberekért, akik imáikkal segítenek és támogatnak, ha botladozom. Nagy vigasztalás ez, amit egymásnak nyújthatunk.

Imádság: Szerető Istenünk, köszönjük a mellettünk élő embereket. Add, hogy észrevegyük azokat, akiknek támogatásra van szükségük akár imádság, akár együttérző cselekedetek által! Ámen.

Imáim segíthetnek megerősíteni mások hitét.
Andrea Doering (New York, USA)

IMÁDKOZZUNK A KÓRUSTAGOKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek