2023. május 4. csütörtök

Abban az órában odamentek a tanítványok Jézushoz, és megkérdezték tőle: Ki a nagyobb a mennyek országában? Ő odahívott egy kisgyermeket, közéjük állította, és ezt mondta: Bizony mondom nektek, ha meg nem tértek, és olyanok nem lesztek, mint a kisgyermekek, nem mentek be a mennyek országába. Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. És aki befogad egy ilyen kisgyermeket az én nevemben, az engem fogad be.

Mt 18,1-5.

GYERMEKI CSODÁLAT

Aki tehát megalázza magát, és olyan lesz, mint ez a kisgyermek, az a nagyobb a mennyek országában. (Mt 18,4)

Soha nem fogom elfelejteni egyik élményemet első osztályos koromból. Ez egy hétfői napon történt. Előző nap voltam a gyülekezetben a vasárnapi iskolai gyermekfoglalkozáson. Tanárunk aznap arról beszélt nekünk, hogy Jézusban mindig barátra lelünk. Mindennap mellettünk van, mintha kéz a kézben járnánk - mondta nekünk.
Azon az emlékezetes hétfőn az iskolába menet eszembe jutott a vasárnapi iskolai üzenet. Hirtelen felemeltem a jobb kezem, és elképzeltem, hogy megfogom Jézus kezét. Még most, évtizedekkel később is élénk és vigasztaló emlékem ez az élmény.
Ahogy a felnőtt korban egyre érettebbé válunk, gyakran elveszítjük ezt az egyszerű kapcsolatot Jézussal. Jézus azonban világossá tette, hogy meg kell változnunk, és olyanná kell válnunk, mint a gyermekek (Mt 18,3), alázatosan élve és gondolkodva. Ez azt jelenti, hogy egyszerű, romlatlan, meghitt kapcsolatot kell fenntartanunk Jézus Krisztussal. Ha imáinkban és gondolatainkban fenntartjuk ezt a kapcsolatot Krisztussal, megtapasztalhatjuk, hogy fogjuk Jézus kezét, amely mindig ki van nyújtva felénk.

Imádság: Urunk, segíts, hogy megőrizzük a gyermeki csodálatot a veled való kapcsolatunkban! Hadd érezzük mindig jelenlétedet, amely végigvezet minket az életen! Ámen.

Mindennap megfoghatom Jézus kezét.
John Alter (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK ISTENBE VETETT GYERMEKI HITÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek