2023. június 6. kedd

Ekkor kisgyermekeket vittek hozzá, hogy tegye rájuk a kezét, és imádkozzék értük, a tanítványok azonban rájuk szóltak. De Jézus ezt mondta: Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. Azután rájuk tette a kezét, és eltávozott onnan.

Mt 19,13-15.

MINDENKI SZÁMÁRA ELÉRHETŐ

Engedjétek e kisgyermekeket, és ne akadályozzátok őket, hogy hozzám jöjjenek, mert ilyeneké a mennyek országa. (Mt 19,14)

Gyakran úgy gondolok az öcsémre, mint egy gyerekre, aki nem igazán érti a világot maga körül, noha sok információt jobban megért, mint én. A kisgyermekekről gyakran azt gondolják, hogy képtelenek megérteni vagy jól elvégezni a feladatokat. De ez a gondolkodásmód azt jelentheti, hogy nem vesszük észre a gyermekek bölcsességét.
Jézus korában a társadalomban nemcsak a gyerekeket nézték le, hanem a nőket, a fogyatékkal élőket, a szegényeket vagy tanulatlanokat is. Hitben éretlennek vagy akár bűnösnek is tekintették őket. Jézusnak a mai versben olvasható szavai megkérdőjelezték az akkor fennálló rendet. Üdvözölte a gyerekeket, sőt a mennyek országa örököseinek nevezte őket. Jézus mindenkit emlékeztetett arra, hogy Isten szeretete nem korlátozódik bizonyos embercsoportokra; Isten minden embert elfogad.
Krisztus követőiként mi is meghívást kapunk arra, hogy fogadjunk el minden embert. Semmi okból sem szabad lekicsinyelnünk valaki hitét, és a kisgyermekeket sem. Mindenki számára, aki keresi Istent, elérhető Isten szeretete.

Imádság: Istenünk, tégy képessé minket, hogy úgy szeressünk másokat - legyenek bármennyi idősek, vagy éljenek bármilyen életkörülmények között -, mint ahogyan te szeretsz minket! Ámen.

Isten szeretete minden ember számára elérhető.
Ester Novaria (Nyugat-Jáva, Indonézia)

IMÁDKOZZUNK A VILÁG ÖSSZES GYERMEKÉÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Június
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek