Ezért mondom nektek: ne aggódjatok életetekért, hogy mit egyetek, vagy mit igyatok, se testetekért, hogy mibe öltözködjetek. Nem több-e az élet a tápláléknál, és a test a ruházatnál? Nézzétek meg az égi madarakat: nem vetnek, nem is aratnak, csűrbe sem gyűjtenek, és a ti mennyei Atyátok táplálja őket. Nem vagytok-e ti értékesebbek azoknál? Aggódásával pedig ki tudná közületek meghosszabbítani életét csak egy perccel is? Mit aggódtok a ruházatért is? Figyeljétek meg a mező liliomait, hogyan növekednek: nem fáradoznak, és nem fonnak, de mondom nektek, hogy Salamon teljes dicsőségében sem öltözködött úgy, mint ezek közül akár csak egy is. Ha pedig a mező füvét, amely ma van, és holnap a kemencébe vetik, így öltözteti Isten, nem sokkal inkább titeket, kicsinyhitűek? Ne aggódjatok tehát, és ne kérdezgessétek: Mit együnk? - vagy: Mit igyunk? - vagy: Mit öltsünk magunkra? Ilyesmikért a pogányok törik magukat; a ti mennyei Atyátok pedig tudja, hogy szükségetek van minderre. Keressétek először Isten országát és az ő igazságát, és mindezek ráadásként megadatnak majd nektek. Ne aggódjatok tehát a holnapért, mert a holnap majd aggódik magáért: elég minden napnak a maga baja.
Mt 6,25-34.
NAGYOBB A FÉLELMEINKNÉL
Békességet hagyok nektek, az én békességemet adom nektek, de nem úgy adom nektek, ahogyan a világ adja. Ne nyugtalankodjék a ti szívetek, ne is csüggedjen! (Jn 14,27)
Gyerekkorom óta aggodalmaskodtam. Kis aggódásokkal kezdődött, például kivel fogok ebéd közben beszélgetni, vagy ki enged majd a csapatában játszani. Ez intenzív félelemmé nőtt minden közösségi érintkezésben. Félénkségem az elutasítottságtól való szorongásban gyökerezett. Ez beárnyékolta középiskolás éveimet. Attól tartottam, hogy a "menőnek" tartott emberek titokban bírálják minden egyes tettemet. Mindent megtettem, hogy folyamatosan vidámságot színleljek, de belül gyötrődtem.
Mikor megnyíltam a szüleim előtt, és félelmeim gyökeréről beszéltem, arra bátorítottak, hogy gondoljam át, honnan jön az erőm és a békességem. Rájöttem, hogy mások elismerésében kerestem a békességem az egyetlen igaz Isten helyett. Így kezdődött egy lassú utazás, hogy átprogramozzam az elmémet. Most, ha jön egy aggódó gondolat, az Írás segítségével küzdök meg vele, és nem engedem meggyökerezni. Mindez türelmet igényel, és sosem ér véget. Bár előrébb vagyok, mint két éve, naponta küzdenem kell. De tudom, Isten megadott minden eszközt, amelyre szükségem van.
Imádság: Mennyei Atyánk, köszönjük, hogy félelmeink idején is hozzád fordulhatunk, és megtapasztalhatjuk jelenlétedet és békességedet. Ámen.
Isten nagyobb a félelmeimnél.
Madison Brown (Texas, USA)
