2023. június 18. vasárnap

Gyermekek! Engedelmeskedjetek szüleiteknek az Úrban, mert ez a helyes. "Tiszteld apádat és anyádat": ez az első parancsolat, amelyhez ígéret fűződik, mégpedig ez: "hogy jó dolgod legyen, és hosszú életű légy a földön". Ti apák pedig ne ingereljétek gyermekeiteket, hanem neveljétek az Úr tanítása szerint fegyelemmel és intéssel.

Ef 6,1-4.

A LEGJOBB AJÁNDÉK

Neveld a gyermeket a neki megfelelő módon, még ha megöregszik, akkor sem tér el attól. (Péld 22,6)

Apám odaszánta életét Istennek. Megtanított imádkozni, evangelizálni és fegyelemre nevelt. Hálás vagyok Istennek, hogy édesapámon keresztül segített keresztény életemben. Most, hogy apu elment, ápolom az örökséget, melyet Isten kegyelméből rám hagyott.
Az évek során az evangélium szerint fegyelmezetten éltem, hogy Megváltónk, Jézus Krisztus dicsőségére legyek mindig. Az idő, amit imádsággal, csendességgel, a Csendes Percek napi áhítatainak olvasásával és az Ige tanulmányozásával töltök, megáldja életemet. Így értem meg Isten akaratát, célját és útmutatását az életemre. Nem számít, milyen kihívásokkal vagy nehézségekkel kell szembesülnöm, békét találok Istenben.
Micsoda páratlan lehetőség egy szülő számára, hogy gyermekét Isten kívánsága szerint nevelheti! Ezzel egyengeti ösvényét és csiszolja tehetségét, álmait és jövőjét, a mi Istenünk örömére.

Imádság: Drága Istenünk, add, hogy a neked tetsző módon nevelhessük gyermekeinket! Jézus nevében kérünk. Ámen.

Ma köszönetet mondok azoknak, akik megtanítottak imádkozni.
Onyema Ndubuisi (Abia, Nigéria)

IMÁDKOZZUNK AZ APÁKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Június
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 30 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek