2023. október 13. péntek

Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.

Mt 25,31-40.

CSELEKVŐ SZERETET

Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)

Egy nap megálltam egy üzletnél, hogy születésnapi üdvözlőlapot vegyek valakinek. Hallottam, ahogy egy férfi egy kis aprót kért a vásárlóktól. Sokan mentek el mellette, és hagyták figyelmen kívül segítségkérését. Az autóban épp volt nálam néhány segélycsomag, így elhatároztam, hogy adok egyet neki. Ahogy beszélgetésbe elegyedtem vele, sok mindent megtudtam róla. Úgy érzékeltem, hogy a legnagyobb szüksége arra volt, hogy valaki meghallgassa. Isten arra hívott el, hogy világosság legyünk mások számára. Néha még olyan kis dolog is, mint egy beszélgetés, képes arra, hogy megváltoztassa egy magányos és összetört ember világát.
A mai olvasmányunk arra emlékeztet, hogy Istennek tetszik, amikor másoknak segítő kezet nyújtunk. Tetteink hálás szívünket tükrözik. Szolgálataink és mások felé megnyilvánuló könyörületünk megmutatja Istennel való kapcsolatunk mélységét. Megmutathatjuk, hogy a szeretet működik, amikor képesek vagyunk felismerni és betölteni mások szükségeit. Hogyan mutathatnánk meg másoknak, hogy Isten bennünk él, és bennük is?

Imádság: Kegyelmes Istenünk, bárcsak "cselekvő szeretetté" válnánk a könyörület és gondoskodás által! Segíts, hogy alázattal és irgalommal tudjuk továbbadni és befogadni a te szeretetedet! Ámen.

Mindennap készen állok, hogy meghallgassak másokat.
Tomeka B. Scales (Maryland, USA)

IMÁDKOZZUNK, HOGY MEG TUDJUNK HALLGATNI MÁSOKAT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2023 Október
Ke Sze Cs Szo Va
25 26 27 28 29 30 1
2 3 4 5 6 7 8
9 10 11 12 13 14 15
16 17 18 19 20 21 22
23 24 25 26 27 28 29
30 31 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek