Amikor pedig az Emberfia eljön az ő dicsőségében, és vele az angyalok mind, akkor odaül dicsősége trónjára. Összegyűjtenek elé minden népet, ő pedig elválasztja őket egymástól, ahogyan a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől. A juhokat jobb keze felől, a kecskéket pedig bal keze felől állítja. Akkor így szól a király a jobb keze felől állókhoz: Jöjjetek, Atyám áldottai, örököljétek az országot, amely készen áll számotokra a világ kezdete óta. Mert éheztem, és ennem adtatok, szomjaztam, és innom adtatok, jövevény voltam, és befogadtatok, mezítelen voltam, és felruháztatok, beteg voltam, és meglátogattatok, börtönben voltam, és eljöttetek hozzám. Akkor így válaszolnak neki az igazak: Uram, mikor láttunk téged éhezni, hogy enned adtunk volna, vagy szomjazni, hogy innod adtunk volna? Mikor láttunk jövevénynek, hogy befogadtunk volna, vagy mezítelennek, hogy felruháztunk volna? Mikor láttunk betegen vagy börtönben, hogy elmentünk volna hozzád? A király így felel majd nekik: Bizony mondom nektek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg.
Mt 25,31-40.
SZERETETTEL SZOLGÁLNI
A király így felel majd nekik: Bizony mondom néktek, valahányszor megtettétek ezeket akár csak eggyel is az én legkisebb testvéreim közül, velem tettétek meg. (Mt 25,40)
Sok éven át vezettem egy imacsoportot édesanyák számára az otthonomban. Délelőtt tartottuk az alkalmainkat hétfőtől péntekig. Egyszer egy barátom megkért, hogy kísérjem el az orvoshoz kora reggel. Nagyon szerettem volna menni, de számba vettem sok más problémát: a nagy távolságot a kórházig, amit tömegközlekedéssel kellett megtennünk, a viszonylag lassú gyaloglási tempót, mivel a barátom csak bottal tud járni. Elég lenne az idő elkísérni, és visszaérni időben az imakörre?
A vágyam, hogy elkísérjem a barátomat sokkal erősebbnek bizonyult, mint bármi más kényelmetlenség. Arra kértem az Urat, hogy két dologgal ajándékozzon meg: bölcs tervezéssel és az utakon jó közlekedéssel. Így hát korán indultunk, a fuvar időben jött, és a barátom sikeresen elérte a vizsgálatot. Miután hazakísértem, időben hazaértem az imádkozásra.
Azon a napon hálás voltam Isten segítségéért, hogy vele képes voltam két szeretet-cselekedetet is véghez vinni, amivel Isten tetszésére szolgáltam.
Imádság: Atyánk, teremts bennünk tettre kész lelkületet és együttérző szívet, hogy szolgálni tudjuk felebarátainkat ugyanolyan szeretettel, amivel te fordulsz felénk. Ámen.
Isten velem van, amikor felebarátaimnak szolgálok.
Mariela del Carmen Mustielier Fonseca (Kuba)