2024. február 22. csütörtök

Néhány görög is volt azok között, akik felmentek az ünnepre, hogy imádják az Istent. Ezek odamentek Fülöphöz, aki a galileai Bétsaidából való volt, és ezzel a kéréssel fordultak hozzá: Uram, Jézust szeretnénk látni. Fülöp elment, és szólt Andrásnak, András és Fülöp elment, és szólt Jézusnak. Jézus így válaszolt nekik: Eljött az óra, hogy megdicsőíttessék az Emberfia. Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz. Aki szereti az életét, elveszti; aki pedig gyűlöli az életét e világon, örök életre őrzi meg azt. Ha valaki nekem szolgál, engem kövessen; és ahol én vagyok, ott lesz az én szolgám is; és ha valaki nekem szolgál, azt megbecsüli az Atya. Most megrendült az én lelkem. Kérjem azt: Atyám, ments meg ettől az órától engem? De hiszen éppen ezért az óráért jöttem! Atyám, dicsőítsd meg a te nevedet! Erre hang hallatszott az égből: Már megdicsőítettem, és ismét megdicsőítem. A sokaság pedig, amely ott állt, és hallotta, azt mondta, hogy mennydörgés volt; mások azonban így szóltak: Angyal beszélt vele.

Jn 12,20-29.

CSODÁLATOS ÁTVÁLTOZÁS

Lábam előtt mécses a te igéd, ösvényem világossága. (Zsolt 119,105)

Néhány hónappal ezelőtt egy virágzó cserepes növényt tettem a kertembe. Sajnos a perzselő hőség miatt a növény kiszáradt. Azt hittem, hogy elpusztult, de meglepetésemre néhány nappal később új életjeleket mutatott. Apró zöld levelek kezdtek megjelenni, majd apró bimbók, amelyekből gyönyörű rózsaszín virágok nyíltak. Bár a növény kívülről élettelennek tűnt, belül még mindig gyönyörű élet volt benne.
Amikor Jézus a tanítványainak a haláláról beszélt, azt mondta: "Bizony, bizony, mondom nektek: ha a földbe vetett búzaszem nem hal meg, egymaga marad; de ha meghal, sokszoros termést hoz." (Jn 12,24). Ugyanígy van ez velünk is. Ha hagyjuk meghalni bűnös természetünket, Isten életadó kegyelme megkezdheti bennünk a megváltó munkát. Ahogy Isten fénye és szeretete átalakít minket, életünk gyönyörűvé, illatossá és gyümölcsözővé válik. A sötét gondolatok, a kétségbeesés és a kétségek vakká tehetnek minket Isten szeretete és kegyelme iránt, de a Szentírás emlékeztet, hogy Isten szeretete mindig elérhető. Ahogy Istennel közösségben vagyunk, megerősödünk, és sok gyümölcsöt teremhetünk. És amikor "meghalunk" önmagunknak, láthatjuk, hogy Krisztus megdicsőül bennünk és általunk.

Imádság: : Szerető Istenünk, köszönjük élő igédet, amely Krisztusban új teremtéssé alakít minket. Segíts, hogy átadjuk életünket, hogy sok gyümölcsöt teremjünk neked. Ámen.

Örülök Istenben, aki új életet adott megváltó szeretete által.
Navamani Peter (Karnataka, India)

IMÁDKOZZUNK A KERTÉSZEKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Február
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek