2024. február 26. hétfő

Amikor Júdás kiment, így szólt Jézus: Most dicsőült meg az Emberfia, és az Isten dicsőült meg őbenne; ha pedig az Isten dicsőült meg benne, az Isten is megdicsőíti majd őt önmagában, sőt azonnal megdicsőíti őt. Gyermekeim, még egy kis ideig veletek vagyok: kerestek majd engem, és ahogyan megmondtam a zsidóknak, hogy ahova én megyek, oda ti nem jöhettek, most nektek is ezt mondom. Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! Arról fogja megtudni mindenki, hogy az én tanítványaim vagytok, ha szeretitek egymást.

Jn 13,31-35.

SZERETETET KAPNI

Új parancsolatot adok nektek, hogy szeressétek egymást: ahogyan én szerettelek titeket, ti is úgy szeressétek egymást! (Jn 13,34)

Emlékszem, amikor először mondta valaki, hogy szeret engem. Gyermekkoromban a szüleim kimutatták szeretetüket, otthont biztosítottak, etetettek, ruháztak, ajándékokat vettek, ápoltak, amikor beteg voltam, és magukkal vittek utazásaikra. De soha nem mondták ki, hogy szeretlek. Valószínű, nekik sem mondták gyermekkorukban ezt a szüleik. Akármilyen csodásak is voltak, fiatalabb koromban kételkedtem szeretetükben, és úgy gondoltam, hogy a kedves cselekedeteik csupán kötelességtudatból erednek.
Az első, aki azt mondta, hogy szeret, Ruthie volt, egy hároméves kislány a gyülekezetünkből. Zavarban voltam, nem tudtam, mit válaszoljak. Hogyan mondhatja egy hároméves gyerek, akit alig ismerek, hogy szeret engem, amikor a szüleim ezt sose tették? Ruthie azért tudta mondani, hogy szeret, mert az ő szülei nemcsak demonstrálták a szeretetüket iránta, de beszéltek is arról.
Életbevágóan fontos tudni, hogy mások szeretnek minket, de még annál is fontosabb, hogy Isten szeret. Sokszor csak csendben ülök az Úr előtt, széttárom a karom, és azt mondom: Jézus, elfogadom a szeretetedet. Atyám, befogadom a szeretetedet. Ha megkapom a szeretetet Istentől, akkor azt tovább tudom adni másoknak, akár cselekedetek, akár szavak által.

Imádság: : Köszönjük Atyánk, hogy feláldoztad Fiadat értünk - nem kötelességből, hanem szeretetből. Ámen.

Ma időt töltök Istennel, és elfogadom szeretetét.
Mary Foulger (Ontario, Kanada)

IMÁDKOZZUNK AZOKÉRT, AKIK ÚGY ÉRZIK, HOGY NEM SZERETIK ŐKET!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Február
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek