2024. február 29. csütörtök

Hit által engedelmeskedett Ábrahám, amikor elhívta Isten, hogy induljon el arra a helyre, amelyet örökségül fog kapni. És elindult, nem tudva, hova megy. Hit által költözött át az ígéret földjére, mint idegenbe, és sátrakban lakott Izsákkal és Jákóbbal, ugyanannak az ígéretnek az örököseivel. Mert várta azt a várost, amelynek szilárd alapja van, amelynek tervezője és alkotója az Isten. Hit által kapott erőt arra is, hogy a meddő Sárával nemzetséget alapítson, noha már idős volt, minthogy hűnek tartotta azt, aki az ígéretet tette. Ezért attól az egy embertől, aki már közel volt a halálhoz, származtak olyan sokan, mint az ég csillagai és mint a tenger partján a föveny, amely megszámlálhatatlan.

Zsid 11,8-12.

MEGÚJULÁS

Mert hitben járunk, nem látásban. (2Kor 5,7)

Egy késő decemberi nap kutyasétáltatás közben feltűnt, mennyire halottnak látszanak a kopasz, levelüket vesztett fák. Úgy éreztem magam, mint ezek a fák. Nem láttam semmi jelét, hogy Isten válaszolna imáimra. Később, március végén ismét megfigyeltem a fákat. Feltűntek a picike bimbók az ágak hegyén. Május végére már gyönyörű, dús lombkoronával pompáztak, készen arra, hogy árnyat adjanak a nyári napsütéssel szemben.
Amikor nem látjuk Isten munkájának bizonyítékát az életünkben, kételkedni kezdünk benne, és úgy gondoljuk, semmi sem fog változni. Mózes első könyvében az ÚR legalább négyszer ígéri meg Ábrahámnak és Sárának, hogy fiuk születik. Évek múlnak, de a gyermek nem jön. Az utolsó ígéret alkalmával Sára már csak nevet az ígéret abszurditásán - hogyan lehetne nekik gyermekük ebben a korban. Hitetlenségük ellenére Isten biztosítja őket: "Van-e valami lehetetlen az ÚR számára?" (1Móz 18,14). Úgy is történt, ahogy megmondta. Az adott időben Sára életet adott Izsáknak. Megtapasztalhatták Isten hatalmát, aki a lehetetlent is lehetővé tudja tenni.
A csupasz fák megerősítettek abban, hogy Isten új életet tud adni. Ha Istennek a fákra gondja van, biztosan meghallgatja a mi kéréseinket is.

Imádság: : Mennyei Atyánk, köszönjük ígéretedet, hogy a rád való várakozás nem hiábavaló. Ámen.

Szűk látóköröm nem szűkítheti le Isten hatalmát.
Brenda Brooks (Virginia, USA)

Imádkozzunk azokért, akik nehezen tudnak bízni Istenben!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Február
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 31 1 2 3 4
5 6 7 8 9 10 11
12 13 14 15 16 17 18
19 20 21 22 23 24 25
26 27 28 29 1 2 3

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek