Még beszélt Jézus, amikor emberek érkeztek a zsinagógai elöljáró házától, és ezt mondták: Leányod meghalt. Miért fárasztod még a Mestert? Jézus is meghallotta, amit mondtak, és így szólt a zsinagógai elöljáróhoz: Ne félj, csak higgy! És senkinek sem engedte meg, hogy vele menjen, csak Péternek, Jakabnak és Jánosnak, Jakab testvérének. Amikor megérkeztek a zsinagógai elöljáró házához, látva a zűrzavart, a hangosan sírókat és jajgatókat, bement, és így szólt hozzájuk: Miért csináltok ilyen zűrzavart, és miért sírtok? A gyermek nem halt meg, csak alszik. Erre kinevették; de ő mindenkit kiküldve maga mellé vette a gyermek apját, anyját és a vele lévőket, és bement oda, ahol a gyermek feküdt. Majd megfogva a gyermek kezét, ezt mondta neki: Talitha kúmi!, ami azt jelenti: Leányka, neked mondom, kelj fel! A leányka pedig azonnal felkelt és járt, mert tizenkét éves volt már. Azok pedig azt sem tudták, hova legyenek a nagy ámulattól. Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának.
Mk 5,35-43.
ISTEN LÁT BENNÜNKET
Jézus azonban szigorúan meghagyta nekik, hogy ezt senki meg ne tudja; azután szólt, hogy adjanak enni a leánykának. (Mk 5,43)
Mk 5-ben Jézus kiűz egy démont, meggyógyít egy vérfolyásos asszonyt, és egy kislányt feltámaszt a halálból. Mindezek után azt gondolnám, hogy Jézus elégedetten összedörzsölhette volna a kezét, és jól sikerültnek gondolhatta volna a napot. Vagy visszaülhetett volna a tömegbe felidézve mindazt, amit véghez vitt. Én biztos ezt tettem volna. De Jézus nem.
Őt jobban foglalkoztatták a feltámasztott kislány szükségletei. Jézus nem a feladatot látta benne, és a kislány nem csak eszköz volt, hogy általa jobb színben tűntesse fel magát. Jézus emberként tekintett rá, akinek szükségletei és félelmei vannak. Amíg a többiek sokkot kaptak, és eksztázisban voltak, Jézus látta, hogy a kislány éhes, kérte a szüleit, hogy adjanak neki enni.
Isten szemében mindannyian értékesek vagyunk, nemcsak egy-egy puzzledarab. Isten számára mindannyian személyek vagyunk, saját szükségletekkel és félelmekkel. Őt életünk legkisebb részlete is érdekli. Minden pillanatban emlékezzünk rá: semmi sem túl jelentéktelen ahhoz, hogy Isten elé vigyük!
Imádság: : Drága Urunk, segíts mindig emlékeznünk, hogy semmi sem túl jelentéktelen ahhoz, hogy eléd hozzuk! Népedként hálát adunk, hogy mindig törődsz velünk. Ámen.
Isten lát engem és a szükségleteimet, és törődik velem.
Bob LaForge (New Jersey, USA)
