2024. április 16. kedd

Jézus pedig hozzájuk lépett, és így szólt: Nekem adatott minden hatalom mennyen és földön. Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, megkeresztelve őket az Atyának, a Fiúnak és a Szentléleknek nevében, tanítva őket, hogy megtartsák mindazt, amit én parancsoltam nektek; és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig.

Mt 28,18-20.

UNOKÁM AJÁNDÉKA

Veletek vagyok minden napon a világ végezetéig. (Mt 28,20)

Leányunokám különleges karácsonyi ajándékkal lepett meg: egy hímzett képpel, melyen a következő felirat állt: "Veletek vagyok minden napon" (Mt 28,20). Nem tudta, hogy ez a bibliai vers sok évvel korábban milyen sokat jelentett nekem.
Amikor 66 évvel ezelőtt az Egyesült Államokba érkeztem, nem beszéltem még jól angolul. A gyülekezet egyik ifjúsági csoportjához csatlakoztam, amelyet egy diák vezetett. Gyorsan feltűnt neki, hogy eléggé visszahúzódó vagyok. Néhány kedves szó a részéről elég volt arra, hogy megnyíljak felé. Elpanaszoltam neki iskolai jegyeimet, és azt, hogy milyen nehézségekkel küzdök a tanulásban. Ekkor idézte Mt 28,20-t. Azt mondta, hogy Jézus ezt személyesen nekem címezte, és mindig velem van, minden helyzetben. Ez mély benyomást tett rám, és hitem szárnyakat kapott. Ettől a naptól kezdve többet mosolyogtam és nyitottabb lettem az iskolai barátok felé. Amikor egy-egy tesztre vagy projektre készültem, tudtam, hogy nem egyedül kell megtennem - Jézus velem lesz.
Miután elgondolkodtam az emlékeimen, felhívtam unokámat, és beszámoltam neki, hogy mit jelentett számomra évekkel korábban az általa hímzett igevers, és hogy attól a naptól fogva hogyan változtatta meg Jézus ígérete az életemet.

Imádság: : Atyánk, hálát adunk, hogy Jézust nekünk ajándékoztad. Adj lehetőségeket, hogy szolgálhassunk barátainknak és családunknak kegyelmed különleges ajándékával! Ámen.

Hogyan tükrözik szavaim és tetteim Istenbe vetett bizalmamat?
Elli Morawietz (Florida, USA)

IMÁDKOZZUNK A NAGYSZÜLŐKÉRT ÉS AZ UNOKÁKÉRT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Április
Ke Sze Cs Szo Va
1 2 3 4 5 6 7
8 9 10 11 12 13 14
15 16 17 18 19 20 21
22 23 24 25 26 27 28
29 30 1 2 3 4 5

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek