2024. május 6. hétfő

Ezért tehát, szeretteim, minthogy ezeket várjátok, igyekezzetek, hogy ő tisztának és feddhetetlennek találjon benneteket békességben. A mi Urunk hosszútűrését pedig üdvösnek tartsátok, ahogyan szeretett testvérünk, Pál is megírta nektek — a neki adott bölcsesség szerint — szinte minden levélben, amikor ezekről szól. Ezekben van néhány nehezen érthető dolog, amelyeket a tanulatlanok és az állhatatlanok kiforgatnak, mint más írásokat is a maguk vesztére.
Ti tehát, szeretteim, mivel előre tudjátok ezt, vigyázzatok, hogy az elvetemültek tévelygései el ne sodorjanak, és saját biztos meggyőződéseteket el ne veszítsétek. Inkább növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban!

2Pt 3,14-18.

LÁTÓ SZEMEK

Növekedjetek a kegyelemben és a mi Urunk, üdvözítő Jézus Krisztusunk ismeretében. Övé a dicsőség most és az örökkévalóságban! (2Pt 3,18)

A bibliaóránk témája a "kegyelem" volt. Egy-egy igeverset választottunk, és megosztottunk egymással. A 2Pt 3,18-at választottam.
A bibliatanulmányozás napjának reggelén kinéztem a lakásom ablakán. Egy nagy szürke zsák hevert az autóm melletti parkolóhelyen. Vagy egy ember lenne az? Nem láttam semmilyen mozgást. Nem sokkal később ismét kinéztem, és egy nagyon koszos férfit láttam a hálózsákja mellett. Egy hajléktalan volt.
Felháborodtam. Sok pénzt és erőfeszítést költünk a hajléktalanság kezelésére városunkban, mégis sokan az utcán maradnak. Lefényképeztem, és egy e-mailben elküldtem a főbérlőmnek. Aztán egy belső nyugtalanságot éreztem. Bármi is történt, ő egy emberi lény, aki a járdán aludt.
A 2Pt 3,18-ra gondoltam, és imádkozni kezdtem, útmutatást kérve. Éreztem, hogy a szívem meglágyul. Jézus cselekedeteire gondoltam, és tudtam, hogy azt akarná, hogy imádkozzak.
Két héttel később egy fiatal nővel találkoztam, aki egy táblát tartott a kezében, segítséget kérve. Imádkoztam érte, és bátorítást éreztem, hogy szóba álljak vele. A története meglepett, és szívesen fogadta az imámat. Ahogy együtt imádkoztunk, Isten békésségét és örömét éreztem.

Imádság: : Drága Jézusunk, nyisd meg szívünket, hogy úgy lássunk másokat, ahogyan te látod őket! Ámen.

Jézus példája segít irgalmasnak lenni mások szükségleteire.
Lyla Peterson (Oregon, USA)

IMÁDKOZZUNK AZÉRT, HOGY MEGLÁSSUK MÁSOKBAN AZ EMBERT!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Május
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek