2024. május 20. hétfő

Ekkor felállt egy törvénytudó, hogy megkísértse Jézust, és ezt kérdezte: Mester, mit tegyek, hogy elnyerjem az örök életet? Ő pedig ezt mondta neki: Mi van megírva a törvényben? Hogyan olvasod? Ő pedig így válaszolt: „Szeresd az Urat, a te Istenedet teljes szívedből, teljes lelkedből, teljes erődből és teljes elmédből, és felebarátodat, mint magadat.” Jézus ezt mondta neki: Helyesen feleltél: tedd ezt, és élni fogsz. Ő viszont igazolni akarta magát, ezért megkérdezte Jézustól: De ki a felebarátom? Válaszul Jézus ezt mondta neki: Egy ember ment le Jeruzsálemből Jerikóba, és rablók kezébe esett, akik kifosztották, meg is verték, azután félholtan otthagyva elmentek. Történetesen egy pap ment azon az úton lefelé, de amikor meglátta, elkerülte. Hasonlóképpen egy lévita is odaért arra a helyre, de amikor meglátta, ő is elkerülte. Egy arra utazó samaritánus pedig, amikor odaért hozzá és meglátta, megszánta, odament, olajat és bort öntött sebeire, és bekötötte azokat. Azután feltette őt a saját állatára, elvitte egy fogadóba, és gondját viselte. Másnap elővett két dénárt, odaadta a fogadósnak, és azt mondta neki: Viselj rá gondot, és ha valamit még ráköltesz, amikor visszatérek, megadom neked. Mit gondolsz, e három közül ki volt a felebarátja a rablók kezébe esett embernek? Ő így felelt: Az, aki irgalmas volt hozzá. Jézus erre ezt mondta neki: Menj el, te is hasonlóképpen cselekedj!

Lk 10,25-37.

KEZEK ÉS LÁBAK

Amit tesztek, jó lélekkel végezzétek úgy, mint az Úrnak, és nem úgy, mint az embereknek. (Kol 3,23)

A Szentírás azt mondja nekünk, hogy legyünk Krisztus keze és lába. Jézus azt tanítja az irgalmas samaritánus példázatában, aki egy idegenen segített az úton, mit jelent szolgálni másokat. A samaritánus sokféle módon segítette a bajba jutott embert: fizikailag felemelte, és kifizette az ellátásához szükséges költségeket is. A samaritánus ugyanúgy elmehetett volna mellette, mint a többiek. De ő megállt, és törődött az elesett emberrel.
Ma milyen elhívást kapunk, hogy segítsünk másoknak? Talán egy szomszédnak arra van szüksége, hogy levágjuk a füvet, vagy ellapátoljuk a havat a háza elől. Vagy talán egy idegen az utcán ételt kér. Barátként bánhatunk valakivel, aki magányos, vagy önként jelentkezhetünk segíteni, amikor más nem tud, vagy nem akar szolgálni. Anyagilag is hozzájárulhatunk egy szükség betöltéséhez. Mindegyikünk kap indíttatást, hogy különféle módokon segítsen. Álljunk készen a lehetőségekre, hogy Krisztus kezei és lábai lehessünk!

Imádság: : Drága Jézusunk, köszönjük, hogy megmutatod, hogyan lehetsz jelen általunk mások életében. Áldd meg azokat, akik a te nevedben szolgálnak! Ámen.

Az együttérzés cselekedeteivel Krisztus eszköze lehetek.
Todd Diedrich (Wisconsin, USA)

IMÁDKOZZUNK AZÉRT, HOGY MÁSOKNAK HABOZÁS NÉLKÜL TUDJUNK SZOLGÁLNI!

Hozzászóláshoz regisztráció és belépés szükséges!

2024 Május
Ke Sze Cs Szo Va
29 30 1 2 3 4 5
6 7 8 9 10 11 12
13 14 15 16 17 18 19
20 21 22 23 24 25 26
27 28 29 30 31 1 2

Tárhelyszolgáltatónk

Napi áhítat feliratkozás

captcha 

Bejelentkezés

Legújabb kommentek