Hogyan ismertem meg az Isten iránti engedelmesség útját?

Újra tanulmányoztam Steinberger György: Az út a Bárány nyomdokában című könyvét (fordította Vargha Gyuláné, FÉBÉ kiadása), hogy megismerjem az Isten iránti engedelmesség útját és azon helyesen tudjak haladni.

A példát Jézus élete adta számomra: „megalázta magát, és engedelmessé lett mindhalálig, mégpedig a kereszthalálig.” (Fil 2,8) Engedelmessé lett. Ebben a két szóban foglalta össze a Szentlélek Jézus egész életét, amely az ő élettörténetének a fénypontja lett.

Megismertem csodatételeit, soha el nem múló szavait, de mindezeknél fontosabb volt, hogy milyen volt engedelmessége. Számára a legfontosabb volt az Atya akaratának cselekvése, ez volt napi eledele. Arra a meggyőződésre jutottam, hogy hatásosabb bizonyságtételt én sem nyújthatok a világnak, mint Isten iránti engedelmességemet. Akkor adom a legjobbat, amit adhatok.

Megismertem Jézus megszentelődését, amelynek eredményeként engedelmes volt a keresztfának haláláig. Isten a legnehezebbet kívánta tőle, amit ő teljesített is. Ez lett az én megváltásom záloga.

Megértettem, hogy létezik hamis megszentelődés is, amely csupán tapasztalatokról beszél. A bibliai megszentelődés megsemmisíti a test minden tetszelgését, s csak az a vágy marad meg a lélekben, hogy Istenét szolgálja. Az 1Móz 22 és Fil2 olvasása arról győzött meg, hogy az én megszentelődésemnek sem szabad egyébnek lenni, mint tökéletes engedelmességnek. Ha egyebet nem tudok adni embertársaimnak, mint Isten iránti engedelmességem példáját, ez tökéletesen elég. Semmi sem vonzza úgy az embereket, s nem indítja gondolkodásra, mint az Isten iránti engedelmességben járásom.

Jézus győzelmének forrását az engedelmesség jelentette, ez volt hatalmának titka. A mi hatalmunk is az engedelmességben rejlik. Ebben mutatkozik meg a legnagyobb szabadságunk. Ha szabad vagyok, akkor lehetek mindenkinek a szolgája, s így tudok másokat is szabadságra segíteni. Az engedelmes szívünk Isten számára egyengetett út.

Sajnos, vannak keresztyének, akik csak lelki élvezetet és kielégíttetést keresnek. Ők még nem tanulták meg, hogy csak az Isten iránt engedelmesek lesznek igazán boldogok. Az egészséges lélek igyekszik inkább Isten akaratát cselekedni, mert az erősíti és táplálja, nem úgy mintha csak gondolkodna felőle, vagy csak megértené őt.

Azon gondolkodtam, hogy Isten sok gyermekének miért nincs maradandó üdvbizonyossága? Erre ő adta meg a feleletet: „Bárcsak figyeltél volna parancsaimra! Akkor folyamként áradna rád a jólét, a tenger hullámaihoz hasonlóan az igazság.”(Ézs 48,18)

Sokan ezt mondják: Nincs elég hitem, azért nincs üdvbizonyosságom, nincs békességem! A legtöbb esetben azonban nem a hit nem elegendő, hanem az engedelmesség hiányzik, mert Isten értékes ajándékait kinyújtott kezekkel mindig el lehet fogadni. Én is így fogadtam el az ő megváltó kegyelmét Szentlelkének ajándékaként. Ezért van békességem.

Vannak emberek, akiknek életében maradt valami, amiről nem akarnak lemondani, s ez a Szentlelket megakadályozza, hogy az Istenfiúság bizonyosságát megadja nekik. Náluk nem a hit hiányzik, hanem az engedelmesség, mert aki engesztelhetetlen, az nem tud Jézusban megengesztelődni, és ez az akadály!

Azon is elgondolkodtam, hogy nem tudok megbékülni Istennel, ha előbb nem békülök meg azzal, akire haragszom. Elhatároztam, hogy mindig törekedni fogok megbékélni embertársaimmal, mert akkor békességem lesz Istennel.

Megértettem, hogy a Szentlélek teszi számomra bizonyossá, hogy meg vagyok mentve, és ez nagy különbség azokkal szemben, akik csak bizonytalankodva hisznek abban, hogy meg vannak mentve.

Arra is rádöbbentem, hogy akkor nem tudok bízni Istenben, ha nem engedelmeskedem, mert az engedelmesség a bizalom gyökere.

Fontos figyelmeztetést is kaptam: nem elég hinni, hogy Jézus megváltott, hanem járnom is kell azon az úton, amelyen a hittel elfogadott megváltatás megvalósult. Ez az út az engedelmesség útja.

Figyelmes lettem, hogy Jézus Krisztus állandó követésében a legnagyobb akadályom egyike, ha csak a különálló hitbeli cselekedeteimről és élményeimről beszélek, s ugyanakkor a keresztyén élet folytonossága iránt nincs érzékem. Különálló cselekedetekkel és élményekkel akarok mindent elvégezni. Ez nagy hiba! Az Úrral való életünk nem állhat egyes cselekedetekből, vagy élményekből. A folytonosságtól, a megjárandó úttól nem szabad félnem. Azért nem jó ez, mert akkor nem kell magamat megtagadni, nem kell az óemberemet megfeszítenem, nem kell a harcot megharcolnom, s így megmaradok a régi, testi életben. Ezt a figyelmeztetést nagyon komolyan vettem és változtatnom kellett Jézus követésében.

A 25. zsoltárban három dolgot kértem az Úrtól: Uram, ismertesd meg velem a te utadat. Vezess engem a te utadon. Taníts meg engem a te utadra. Mindezt azért, hogy ismerjem az utat, amelyre rá kell lépnem és óráról-órára meg kell tanulnom, hogy ezen a keskeny, egyenes, meredek úton járhassak, amelyen egykor a mi Urunk járt.

Kérem az én mennyei Atyámat, segítsen engedelmes szívvel végigjárni a mennyei hazába vezető utamat!

                                                     Szenczi László