Nem félünk a farkastól

"A tolvaj nem egyébért jő, hanem hogy lopjon és öljön és pusztítson; én azért jöttem, hogy életök legyen és bővölködjenek. Én vagyok a jó pásztor: a jó pásztor életét adja a juhokért. A béres pedig és aki nem pásztor, a kinek a juhok nem a tulajdonai, látja a farkast jőni, és elhagyja a juhokat, és elfut: és a farkas elragadozza azokat, és elszéleszti a juhokat."

(János 10:10-12)

Sokszor nem vesszük komolyan, mekkora veszélynek vagyunk kitéve nap, mint nap. És nem csupán mi magunk, de a körülöttünk élők is. Az, hogy mennyire állunk szilárdan a hit talaján, mindig a próbákban derül ki - olykor pedig későn.

A mai igeszakaszt olvasva eszembe jutott, amikor családommal együtt nyaraltunk és alig néhány méterre találkoztunk egy hatalmas medvével. Tudtuk, hogy a környékre napi szinten csatangolnak: a vadászok, a helybeliek mind előre figyelmeztettek bennünket. Arra is, hogy a higgadt magatartás az egyik legjobb módja, hogy a helyzetet ép bőrrel megússzuk adott esetben, de a legokosabb dolog mégis: kerülni a sötétedés utáni bóklászást. Még akkor este is torka szakadtából ordított felénk egy férfi, hogy figyelmeztessen, de mivel más nyelvet beszéltünk, alig ötven méter lehetett, mire gyanút fogva megálltunk. Megpróbáltuk tudatosítani magunkban a helyzetet, aztán hármónkban győzött az életösztön és futásnak eredtünk.

Jézus nagyon komolyan figyelmeztet bennünket a ránk leselkedő veszélyekre. Szeretettel próbál a lelkünkre beszélni, hogy kerüljük a sötét helyeket, ahova az Ő fénye nem ragyog be, amiket istentelenségként, bűnként nevesít a Biblia. Nem csak a sokak által ismert Tízparancsolat tartozik ide, de mindenfajta csalás, ezoterikus vagy okkult praktikák is, melyek elsőre ártatlannak látszanak. Isten úgy teremtett meg bennünket, hogy a kapott és ránk bízott emberekért és dolgokért (ajándékaiért) felelősséggel tartozunk. Ez pedig csak Vele, Általa és Benne lehetséges, csak Ő tarthat meg mindezek között. Ha útitársaink az életben nem tudnak Jézushoz menni, a mi dolgunk, hogy Hozzá vigyük őket imádságban. De ha mi magunk nem élvezzük a Úr védelmét, az első ösztönös reakciónk nekünk is a menekülés lesz, és ahelyett, hogy a rendelkezésünkre álló oltalomba bevonhatnánk szeretteinket is, kitesszük őket az ellenség támadásának.

Gondoljuk ma végig imádságban: kiket bízott ránk Isten és mennyire állunk stabilan az Ő oltalmában? Isten menedékét ígéri: "Aki a Felségesnek rejtekében lakozik, a Mindenhatónak árnyékában nyugoszik az." (Zsolt 91:1)

Kiket vihetünk ma ebbe a biztos fedezékbe?

Imádkozzunk a lelkipásztoroként, akikre egész nyájat bízott a Mindenható!

Barabás Mónika, Budapest