Háború

 

Ha sarokba szorítjuk az ördögöt:

hét másikkal tér vissza;

Hátha majdcsak ’ csütörtököt

mondunk…- közös erejüktől meghátrálván,

s az ő útjukon,- mely nem tiszta

haladunk ezután:- újabb bűnökre vágyván…

Nem hagyja, ha vesztésre áll:

Újabb okokat kitalál,

hogy feledjük Istent

a szenvedés miatt,

s hogy AZ régebben mit  ’izent,

s hogy boldogságot nem ad

 az Őt elkerülő utak sokasága;

…- pedig rengeteg van - de mindhiába…!

Gyötri a testet, s elmét

Semmi sem kerüli el figyelmét:

beleakad mindenbe;

hátha ott lesz győzelme…

Kétségbeeséseket nyújt-

a remény helyett,

s örömtüzeket gyújt

a bűneink felett…

Mohó csókkal

fogja be a szánk,

hogy egyetlen szóval

se mondhassuk, hogy:-„ Miatyánk…!”

Végtelen harcba kezdett:

lelkünkért!- S nincsen kezdet…

De a hit, remény, s a szeretet

Lefoghatja ezen átkos kezeket,

melyekkel feszt’ kapkod utánunk!

…- És megtévelyedünk néha

Pedig…- Ó, nagyon utálunk!:

De gyenge testünk léha,

természetünk:- bűnre hajló…

Örül ő:- neki az jó;

és kísért, és tép szakadatlanul,

bár a rejtő palástja néha lehull,

és észrevesszük fertelmességét,

mert Istentől kapott lelkünk: ÉP!

Dr. Szluha Gyula Antal